Díjkiosztó a Szencziben 2016.02.12.

Országos rajzverseny díjkiosztója a Szencziben

 

Ünnepélyes díjátadóval és kiállítás megnyitóval zárult február 12-én a Szenczi Iskola Galériában a „Jézus élete” című a református általános iskolák számára kiírt rajzverseny. A gyerekek választhattak, hogy Krisztus születésének, Jézus megkeresztelkedésének, a kánai menyegző, a tengeren járó és a süllyedő Pétert felemelő Jézus, a jeruzsálemi bevonulás vagy az utolsó vacsora történetét dolgozzák föl.

A verseny meghirdetője és támogatója a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola és a Református Pedagógiai Intézet volt. A versenyt Magyar József vizuális kultúra szaktanácsadó szervezte. A pályázat sikerességét mutatja a számszerűség mellett a kiállított művek magas színvonala és technikai sokrétegűsége. Tizenkilenc iskola küldött be 211 művet. Huszonnyolc felkészítő pedagógus segített a felkészülésben az ifjú alkotókat. Nyolcvan gyermekmunka került kiállításra a zsűri javaslata alapján. Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről is érkeztek pályaművek.

Dr. Jakab-Szászi Andrea a Református Pedagógiai Intézet katechetikai igazgató helyettese a megnyitón kiemelte – a képeket megnézve nem csak az látszik, hogy egy történetet akarnak visszaadni a gyerekek, hanem beledolgozták a maguk személységét, a maguk gondolatait, örömeit vagy éppen kérdéseit. Ez mindig nagy örömöt és reménysége ad, mert valóban azt látszik, hogy van értelme, annak, amikor a gyerekeknek és fiataloknak visszük el Isten igéjét.   A képeket nézve a hála, az öröm és a reménység fogalmazódik meg. A reménység azt jelenti, hogy milyen jó, hogy ezek a gyerekek, és az őket támogató szülők itt lehetnek közöttünk. Abban is reménység van, hogy egy hagyományt teremtő alkalmon vagyunk együtt.

Magyar József megnyitójában elmondta, hogy egy hosszú alkotó folyamat végéhez érkeztünk a kiállítás megnyitásával és a díjkiosztóval. Az alkotó folyamat igazából a szeptemberben indult, amikor a kiírást az iskolák megkapták. Amikor a gyerekek kiválasztották a képzeletüket legjobban megmozgató a lelküket legjobban megérintő témát. Kiválasztották, hogy milyen technikával dolgoznak, hogyan komponálnak. Elképzelték és képpé formálták gondolataikat.

A Szenczi iskola tanulói műsorral kedveskedtek a megnyitó résztvevőinek. A szervezők és támogatók, készek a folytatásra és jövőre is megrendezik a versenyt. A kiállítás a tanítási időszakban március 31-ig megtekinthető az Szenczi Iskola Galériában.

 

 

ISKOLÁNK ÁLTAL MEGHIRDETETT “JÉZUS ÉLETE” RAJZPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

 

1-2. évfolyam
HELYEZÉS            NÉV                ISKOLA    FELKÉSZÍTŐ TANÁR
I. hely Boncza Kinga Brigitta Biai Ref. Ált. Iskola, Biatorbágy

 

Önálló felkészülés
II. hely Molnár Csaba Boldizsár Tinódi Lantos Sebestyén Ref. Ált.

Iskola és AMI, Enying

Katóné Szántó Márta
III. hely Somogyi Tamás Bocskai I. Ref. Okt. Központ Halásztelek Deák Ágnes
III. hely Mihalik Zsófia Balmazújvárosi Ref. Ált. Iskola,

Balmazújváros

Hevesi Ildikó Éva
3-4. évfolyam
I. hely

 

Lukács Dániel Debrecen-Bánki Református

Általános Iskola, Debrecen

Nagy Erika Éva
II. hely Sváb Gréta Gabriella Szerencsi Rákóczi Zsigmond Ref.

Ált. Isk., Szerencs

Derda Péterné
III. hely Urbán Dávid Zsolt Fasori Ref. Kollégium Julianna

Ált . Iskolája, Budapest

Fábián Katalin
IV. hely Ölvedi Csanád László Fasori Ref. Kollégium Julianna

Ált . Iskolája, Budapest

Fábián Katalin
IV. hely Király Fruzsina Újfehértói Ref. Ált. Iskola,

Újfehértó

Kukucskáné Polgári Anita
IV. hely Fábián Roland Fasori Ref. Kollégium Julianna

Ált . Iskolája, Budapest

Fábián Katalin
5-6. évfolyam/festészet kategória
I. hely Torma Petra Jókai Mór Ref. Ált. Iskola

Nyíregyháza

Hernádiné Boroska Ilona
II. hely Major Zsigmond Karácsony Sándor Rózsatéri Ref. Ált Isk. Budapest Váradi Bence
III. hely Nagy Zsófia Jókai Mór Ref. Ált. Iskola

Nyíregyháza

Hernádiné Boroska Ilona
IV. hely Rajkai Boróka Baár-Madas Ref. Gimn. Ált. Iskola, Budapest Benkő Csilla
5-6. évfolyam/grafika kategória
I.hely Gregus-Fóris Gergő Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kolozsvár Székely Géza
II. hely Koszorús Ilka Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kolozsvár Székely Géza
III.hely Szabó Ábel Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kolozsvár Székely Géza
7-8. évfolyam/festészet kategória
I. hely Puskely Viktória Orosházi Ref. Két Tannyelvű Ált.

Isk., Orosháza.

Tóthné Násztor Edit
II. hely Kecskés László

 

Bocskai I. Ref. Okt. Központ Halásztelek Deák Ágnes
III. hely Hetesi Réka Panna Orosházi Ref. Két Tannyelvű Ált.

Isk., Orosháza.

Tóthné Násztor Edit
7-8. évfolyam/grafika kategória
I. hely Mátyás Áron István Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kolozsvár Székely Géza
II. hely Pócs Péter Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kolozsvár Székely Géza
III. hely Balázs – Varga Dorottya Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kolozsvár Székely Géza

 

 

  • Székely Géza az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művésztanára eredményes felkészítő munkájáért díjban részesül.

 

A díjazott alkotókon kívül, kiállításra javasolta a zsűri a következő kiemelkedő színvonalú munkák készítőit:

 

KIÁLLÍTÁSRA JAVASOLT MŰVEK ALKOTÓI
NÉV            ISKOLA FELKÉSZÍTŐ TANÁR
 

 

 

 

 

 

 

1-2. osztály

Orosz Sára,

Ihnát Hanna,

Petőfi Sándor Ref. Ált Iskola,

Sátoraljaújhely

Szajkó Gáborné,

Papné Rjaskó Natália

Csamangó Áron Máté Kazinczy F. Ref. Ált. Iskola

Tiszaújváros

Kaló Krisztina
Pálfi Nóra, Fodor Zsanett, Somogyi Viktória, Tinódi Lantos Sebestyén Ref. Ált.

Iskola és AMI, Enying

Katóné Szántó Márta
Szabó-Lőrinc Lilla, Fejes Anna Flóra, Búzás Zsófia, Debrecen-Bánki Református

Általános Iskola, Debrecen

Várnainé Gém Enikő
Szabó Hanna Barbara

 

Bocskai I. Ref. Okt. Központ Halásztelek Deák Ágnes
Nagy Borbála Karácsony Sándor Rózsatéri Ref. Ált Isk. Budapest Váradi Bence
Deák Dorka, Fige Zalán Balmazújvárosi Ref. Ált. Iskola,

Balmazújváros

Hevesi Ildikó Éva

 

Kocsán Petra Biai Ref. Ált. Iskola, Biatorbágy

 

Dr. Szegedi Józsefné
 

 

 

 

 

 

3-4. osztály

Hegedűs Anna,

Sótonyi Bálint,

Sziklai Milán

Fasori Ref. Kollégium Julianna

Ált . Iskolája, Budapest

Fábián Katalin
Kerekes Marcell, Papp László Diószegi Kis István Ref. Ált. Iskola., Berettyóújfalu Siteri Róbert
Potyondi Renátó, Gonda Alexandra Tinódi Lantos Sebestyén Ref. Ált.Iskola és AMI, Enying Szabóné Nagy Mónika

Katóné Szántó Márta

Király Kamilla Szerencsi Rákóczi Zsigmond Ref.Ált. Isk., Szerencs Derda Péterné
Jákób Gréta, Szabadka Marcell, Czinke Ferenc,

Majercsák Petra

 

Petőfi Sándor Ref. Ált Iskola,

Sátoraljaújhely

 

Dr. Kádár Ferencné

Király Gréta Szerencsi Rákóczi Zsigmond Ref.Ált. Isk., Szerencs Derda Péterné
 

 

 

 

 

 

5-6.

osztály

Brutóczki Tünde

Baracsi István

Baracsi Áron

Újfehértói Ref. Ált. Iskola,

Újfehértó

Velkesziné Kézi Valéria
Fábián Szabolcs Karácsony Sándor Rózsatéri Ref. Ált Isk. Budapest Váradi Bence
Simó Csaba Levente

Hajdu Andrea

Baczkamadarasi Kis Gergely Ref. Koll. Székelyudvarhely Major Hajnalka
Pálfay Boglárka Bocskai I. Ref. Okt. Központ Halásztelek Deák Ágnes
Papp Emese Tinódi Lantos Sebestyén Ref. Ált.Iskola és AMI, Enying Katóné Szántó Márta
Dolha Mercédesz Brigitta, Szabó Sándor István, Szász Bulcsú, Sav Lenka Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kolozsvár

 

Székely Géza
 

 

 

 

 

 

 

7-8.

osztály

Szabó Henrietta, Fábián Levente Karácsony Sándor Rózsatéri Ref. Ált Isk. Budapest Váradi Bence
Tóth Nándor,

Patai Csaba, Salánki Regina, Zsiros Angéla

Újfehértói Ref. Ált. Iskola,

Újfehértó

Szabó István
Kiss Lili Sára Jókai M. Ref. Ált. I. Nyíregyháza Hernádiné Boroska Ilona
Városi Viktória

Koronczai Ábel

Tinódi Lantos Sebestyén Ref. Ált. Iskola és AMI, Enying Katóné Szántó Márta
Kanyok Szabolcs Szerencsi Rákóczi Zsigmond Ref. Ált. Isk., Szerencs Derda Péterné
Halászy Kamilla, Nagy Kinga, Sándor Krisztina Zsófia, Lapadean Cristina Izabella, Koszorus Áron, Muresán Áron, Peteanu András, Muresán László  

 

 

Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kolozsvár

 

 

 

Székely Géza

 

A zsűri tagjai:   Magyarné Teliska Gyöngyi – festőművész, vizuális kultúra tanár,

Bodnár Imre – grafikus művész, vizuális kultúra tanár

Oszter Dezső – festőművész, presbiter, vizuális kultúra tanár

Magyar József – festőművész, vizuális kultúra szaktanácsadó

 

A zsűrizés helyszíne a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskolában volt, 2016. január 8.-án.

 

  • A versenyen 19 iskola vett részt, 211 gyermekmunka érkezett és 28 kolléga készítette fel a tanulókat.

 

A verseny meghirdetője és támogatója: Református Pedagógiai Intézet, Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola, Budapest

 

A versenyt támogatták: Soli Deo Gloria Alapítvány, Budapest XVIII. ker. önkormányzata, Pannoncolor.

 

A versennyel hagyományt szeretnénk teremteni. Terveink szerint jövőre is megrendezzük.

 

Budapest, 2016. január 11.

Magyar József

szervező

vizuális kultúra szaktanácsadó

 

Rajzverseny díjazottai

FTH_jelveny
1 százalék
1_szazalek